Az Instagram az a terület, ahol annyi kreatív eszköz áll rendelkezésedre, hogy az önkifejezéssel és az alkotói éned kibontakoztatásával nem lesz gond. A trendekre és az összképre azonban nem árt odafigyelned. Hogyan? Ezt foglaljuk össze, hasznos alkalmazásokat is bemutató cikkünkben.
Szerelem első látásra
Bizony ám, míg a Facebookon az egyes posztjainkra, esetenként poszt sorozatainkra külön-külön figyelünk, addig az Instagramnál az összkép számít.
Ha egy jól betalált hashtag segítségével a megfelelő célközönséghez eljuttatunk egy szuper poszt vagy story üzenetet, az érdeklődő felhasználók az Instagram oldalunkra navigálnak. Higgyétek el, ez sokkal evidensebb az Instázók közösségében, mint a Facebookon, ahol a jól sikerült poszttal megnyert felhasználók nem feltétlen nézik át a teljes oldalt.
Márpedig mivel találkozik az Instagram oldalra látogató?
Az eddigi összes vizuális üzenetünkkel (de legalább is az utolsó 6-12-vel) négyzetrácsos elrendezésben.
Miért fontos ezt figyelembe vennünk?
Mert egy letisztult és egyben hatásos összképpel első látásra át tudjuk adni valamennyi fontos üzenetünket, egyben meg tudjuk győzni a látogatót arról, hogy mi kínáljuk a számára lehető legjobb termék vagy szolgáltatás palettát.
Annak érdekében, hogy értsétek, miről is van itt szó, mutatunk pár screenshotot az összképet jól használó tartalom tervezőktől.
Jöjjön pár új őrület!
Most, hogy már látjátok, a legfontosabb az összkép kialakítása, szeretnénk pár trendre felhívni a figyelmeteket.
Titokzatosság
A titokzatosság mindig jó, hiszen minden esetben kíváncsiságot eredményez. Márpedig ezt szeretnénk. Legyenek kíváncsiak akár egy új termékünkre, szolgáltatásunkra, innovációnkra, bármire, amit mutatni szeretnénk.
Mindezt pedig olyan egyszerű kivitelezni, hogy az már parádés. Képzeljétek, az Instagramnak olyan szuper beépülő képszerkesztő modulja van már, amivel akár ilyen és ehhez hasonló üzenetek is pár kattintással kivitelezhetők:
Vegyük át pár szóban, mire jó ez! Adott tehát egy terméked, de Te nem kiteszed egy mezei posztként, hanem egy kis részét mutatod csak meg és akár az olvasódnak is szegezheted a kérdést, “vajon milyen újdonsággal készültünk tavaszra?”
Fontos tudnod, ez a képszerkesztő funkció csak Story-ban elérhető, ám a későbbiekben szót ejtünk arról, miért kiemelkedően fontos a Story-k használata.
Animálás
Egyszerű jól megkomponált kép? Ez már a múlté, hiszen ezerrel animálhatjuk is fotóinkat, grafikáinkat. Azt javasoljuk, tedd élővé az üzeneteid, hiszen nem kell hozzá grafikusnak lenned, csak egy kreatív ötletre és egy jó kis applikációra lesz szükséged.
Most az animált posztok hódítanak az Instagramon, így a felhasználóid hálásak lesznek az élményért.
#promobox-newsletter###
Retró
Színek terén is legyél trendi, de itt is törekedj az egységes, letisztult összképben rejlő arculatra! Ha évenként az aktuális trendek szerint váltasz arculatot, akkor hasznos információ lehet számodra, hogy 2021-ben a retró a menő. Azért, hogy minél autentikusabb legyél, most van itt az idő elővenni az összes gyerekkori képed, illetve a szüleidét, vagy felidézni az egészségtelenül finom Alf rágó ízét. :) Trend színekről, ha e területen mélyebbre ásnád magad, ebben az év eleji cikkben írtunk bővebben.
Csak nyugodtan és mértékkel! Ha mindent egyszerre szeretnél kipróbálni, az kétségbeesett káoszhoz vezethet. Mielőtt mindenbe belevágnál, javasoljuk, inkább teszteld le, a Te célközönséged számára melyik trend jön be a leginkább, illetve melyik illik bele terméked stílusába, Instagram összképedbe?
Hogyan kommunikálj?
Legyél interaktív!
A legfontosabb, hogy mindig az ügyfeleidnek gyárts tartalmakat, azaz velük kommunikálj, tőlük kérdezz, az ő igényeik legyenek számodra fontosak. Ahhoz, hogy mindezekről tudomást szerezz, kérdezned kell.
Az Instagram erre több lehetőséget is kínál, hiszen szavazást, kérdezz-feleleket, visszaszámlálót, kérdéssort, azaz kvízt, elégedettség mérőt egyaránt bele tudsz csempészni Story-jaidba a platform beépülő moduljával. Ehhez nem kell mást tenned, mint válaszd ki (szükség esetén szerkeszd) a publikálandó képet, majd a felső eszköztáron kattints a matrica ikonra és a legördülő végtelen lehetőség közül válaszd ki a Neked tetszőt és formáld kedved szerint.
Főleg Story
Miért van a legtöbb Instagram lehetőség és kiegészítő applikáció az Insta történetekre szabva? Mert a felhasználók jelentős többsége, pláne az Y generáció szinte csak a Story-kat pörgeti. Igaz ugyan, hogy másodperc tört része alatt kell így hatásosnak lenni, hiszen ennyi jut egy Story élményre, ám az egyes történetek el is menthetők. Márpedig az Instagram felhasználók ezt a mentés funkciót is jó szívvel használják. Azaz készíts egy jól irányzott üzenetet, mert ha éppen akkor nem is tud az ajánlatoddal élni a felhasználó, el tudja menteni magának későbbre. Esetleg hívd is erre fel a figyelmét pl. egy mentésre mutató animált nyíllal.
Videók /IGTV
A videók minden platformon tarolnak, hiszen informatívak, elevenebbek, ennél fogva érdekesebbek is. Így van ez az Instagramon is, ahol az IGTV megjelenése óta különösen nagy az érdeklődés a videók iránt és igaz ez az Instagram hirdetéskezelésre is.
Ha esetleg még nem hallottál róla, videókat simán is feltölthetsz posztként, Story-ba és egyenesen az IGTV-re is, ami az Instagramnak egy YouTube-ra hajazó videómegosztója. Az IGTV-re hosszabb videókat is feltölthetsz, ami a YouTube-hoz hasonlóan jó lehetőséget kínál tájékoztató, bemutató, kedvcsináló videók megmutatására. Statisztikai adatokat tekintve az IGTV a YouTube-nál alacsonyabb megtekintést, ám magasabb weboldalra átkattintási arányt és ilyen módon konverziót (azaz regisztráció/vásárló számot) eredményez.
Azt javasoljuk, ha a vállalkozásoddal az Y generációt célzod meg és elsősorban szépségiparban tevékenykedsz, illetve termék vagy szolgáltatás palettád valamilyen módon kötődik a natúr, gasztro, környezetvédelem, vagy éppen ékszer témákhoz, akkor mindenképpen próbáld ki az IGTV-t!
Tematizált Highlightok
A végére hagytuk ugyan, de annál fontosabbnak tartjuk a tematizált és a trendbe szépen belesimuló Highlightok készítését az Instagram oldalad tetején.
A Highlightokba bátran beteheted a legfontosabb kampány és egyéb üzeneteidet, amiket ha megfelelően tematizálsz nagy hasznodra lesznek. Nem beszélve arról, hogy a mindössze 24 óráig élő Story-k itt újra és újra visszanézhetők.
És íme pár hasznos applikáció!
Watermark: Vízjel hozzáadása a fotókhoz
Story frame: Highlight Cover Maker, vagy StoryLab - Instagram hírfolyam feletti cover készítéshez
Layout from Instagram - kollázsokhoz
Nine Cuts Grid For Instagram - egy kép kilenc Insta poszt méretre vágásához
Adobe spark - animált képek, grafikák készítéséhez
Life lapse -pillanat megállító képek készítéséhez
Mojo - animált és effektezett képekhez
Összegzés
Végezetül foglaljuk össze, mire érdemes ügyelned leginkább, ha egy profi szakmai Instagram oldalt szeretnél! Megfelelő összképet alakíts ki, melyen keresztül letisztult módon adhatod át legfontosabb üzeneteid! Ne vessz el ezer alkalmazásban, de legyél modern és használj egy-két aktuális trendet. Végezetül maradj titokzatos és mindig tudd, a tartalmaidat nem magadnak, hanem az ügyfeleidnek készíted, ezért folyamatosan kommunikálj velük!
#promobox-szolg-ppc-instagram#Mielőtt nekivágsz egy profibb Instagram oldal kialakításának örömmel vennél néhány szakmai tanácsot?##