A színek meghatározó jelentőséggel bírnak a vásárlói döntések során. Talán még nagyobb hatást gyakorolnak ránk, mint gondolnád, ezáltal elengedhetetlen mérlegelni, hogy a vállalkozásodhoz milyen tónust szeretnél társítani. Megbízhatóságot kívánsz árasztani vagy inkább luxus érzetet és tekintélyt, most indítod el a cégedet vagy éppen átalakításon és fejlesztésen tevékenykedsz? Bármi is legyen a célod, a színek vásárlói magatartásra gyakorolt hatásának megértése minden bizonnyal segítségedre lesz!
Miért is fontos a színekkel foglalkoznunk?
A színek jelentése marketing szempontból döntő. A színek fogyasztói magatartásra gyakorolt hatását vizsgáló tudományos kísérletek egyértelműen megállapították, hogy befolyásoló, érzelem- és hangulatkeltő hatással bírnak, vásárlásösztönző, elköteleződést segítő, üzenetet támogató komponensként jelennek meg a vásárlási döntés folyamán. A színek segítségével már első pillantásra információkat közvetíthetsz a fogyasztók felé anélkül, hogy bármit is tudnának a termékedről/szolgáltatásodról. Valamint a márkaismertség erősítésében is szerepet játszik, ha mindig azonos színpalettát alkalmazol.
Mit is jelentenek egyes színek?
- Piros: energiát, veszélyt, szenvedélyt áraszt
- Narancssárga: a szórakozást és a kalandot szimbolizálja, gyakran kedvezményre utal
- Sárga: boldogságot, fiatalságot, optimizmust sugall
- Zöld: a megújítást, jólétet, egészséget, természettel való kapcsolatot és gyakorta a fenntarthatóságot szimbolizáljai
- Kék: megbízhatóságot, biztonságot, tisztaságot áraszt
- Lila: a kreativitás és luxus megtestesítője
- Rózsaszín: nőies, lágy, szentimentális szín
- Barna: őszinte, szilárd hangulatot teremt
- Fekete: elegáns és szofisztikált, luxust és tekintélyt sugall
- Fehér: a tisztaságot, minimalizmust testesíti meg
Természetesen a felsoroltakon kívül számos árnyalat létezik, valamint ezek hatása, mondanivalója használatuktól, kombinációjuktól, környezetüktől is függ.
#m1-y# Fontos észben tartanunk, hogy különböző társadalmi, kulturális és piaci közegekben eltérően ítélhetik meg egyes színek jelentését. ##
#promobox-newsletter###
Vágjunk bele: hogyan válaszd ki a megfelelő színeket?
Első lépésként határozd meg a márkaidentitást, az alapvető célokat, értékeket. Milyen érzéseket kelt a márkád a potenciális vásárlóidban? Mit szeretnél, hogy mit érezzenek a termékeddel/szolgáltatásoddal kapcsolatban? Luxus érzetet kívánsz kelteni bennük vagy a megfizethetőséget szimbolizálnád? Kreatív vagy komoly a branded?
#m1-y# A színválasztásodat a termékedhez/szolgáltatásodhoz, célcsoportodhoz és szektorodhoz igazítsd úgy, hogy közben illeszkedjen a brandedhez. ##
Vizsgáld meg a konkurencia által használt színeket is. Ez amiatt lényegi része a tervezési folyamatnak, mert a cél az, hogy kitűnj közülük, főként olyan helyzetekben, ahol a termékedet/szolgáltatásodat/vállalkozásodat egymás mellett említhetik velük. Nem szeretnéd ugyanazon tónusokat használni, hogy később esetleg összetévesszék őket veled, ugye?
Inspirálódj, készíts akár moodboardot és válaszd ki a használni kívánt, harmonizáló színeket.
Segítségül lehet számodra a színkör, amelyben a sárga, a kék és piros az elsődleges színek, a másodlagosak ezek keverékei, vagyis a zöld, a narancs, az ibolya. A két említett csoport kombinációiból pedig megkapjuk a harmadlagos színeket. Érdemes egy semleges árnyalatot is választanod a fekete, a fehér vagy a szürke közül.
Hol használd a kiválasztott színeket?
Online és offline térben is számos esetben alkalmazhatod a meghatározott színeket. Íme néhány lehetőség, amiket érdemes észben tartanod:
- Weboldal készítés
- Logó és arculattervezés
- Közösségi média megjelenés
- Hírlevelek készítése
- Hirdetések tervezése
- Csomagolás tervezés
- Fizikai bolt megjelenés
Zárszó
A vállalkozásod színválasztásához elengedhetetlen tisztában lenned a színek jelentésével, a célokkal, értékekkel, célcsoportod jellemzőivel és a környezeti adottságokkal. A megfelelő árnyalatok használata segíteni fog az üzeneted és márkaismertséged erősítésében, valamint a vásárlók érzelmeire is hatással lesznek.
#promobox-szolg-design#Nem szeretnél az arculattervezéssel bajlódni vagy úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged?##